KAZIMIR MALEVICH

𓁿

Szerintem kétféle ember van.

Az egyik az “ilyet mindenki tud csinálni”, a másik, aki minden jelző és feltétel nélkül rajongva imádja.

Én most a magam egyszerű módján megpróbálom elmondani, ahogy én értem, hogy milyen céllal születhetett ez, és mi van a puszta esztétikum mögött, de azt gondolom, hogy azzal sincs semmi baj, ha valakinek egészen mást jelent, mást ad, mint, ami az eredeti szándék.

Malevich arra az óriási feladatra kereste mindenáron a választ, hogy hogy tud olyan festményt megint létrehozni, amilyet utoljára a vallási művek, mondjuk az ortodox ikonok, vagy a keresztény freskók tudtak: mindenki megértse minden magyarázat nélkül, és az érzelmi hatásuk akkora, mint egy vallási művé. Ehhez pedig elkezdte egyre egyértelműbbé, egyszerűbbé tenni a ‘tárgyat’ a képen. Óriási munka volt ez számára mind mentálisan, mind fizikailag: “egy kétségbeesett küzdelem a művészet megszabadításáért a tárgyias világ súlyától”.

Egészen addig ment hát, amíg képes nem lett teljesen eltüntetni a tárgyat, így született meg hát a “festészet nullpontja”.

Állítólag annyira izgatott volt az áttörés miatt, hogy egy hétig nem tudott aludni, enni vagy inni utána.

És végülis megérte, tulajdonképpen felszabadította a festészetet az utánzás, az arra való törekvés és úgy en bloc az ábrázoló művészet alól, ami, ha ilyen irányból nézek vissza az egész egyetemes művészettörténetre, tényleg egy óriási fordulat. Pont egy olyan teljesen másik nézőpontnak a megtalálása, amire szerintem összességében a művészet csodálatos: hogy teljesen más irányból nézzük a körülöttünk lévő dolgokat, mint ami az evidens lenne.

• 

• 

• 

• 

• 

•